Az eheti KávézóNában az egyik kedvenc és egyúttal legelgondolkodtatóbb képem kapott szerepet.
Tudjátok, mit írt a lapra a képet inspiráló történet szerzője? Azt, hogy "tegnap esti tévedések". Milyen egyszerűen frappáns mondat, nem? Én mégis hónapokat agyaltam ezen az egy kompozíción.
Tévedések. Annyi minden jutott eszembe róluk, mégis olyan nehéz volt megtalálnom hozzá a számomra megfelelő szimbólumot.
Tévedések. Tegnap esti tévedések és aztán az ébredés. Az a bizonyos megfoghatatlan része a napnak, amikor valami, amit csak álomnak remélünk, egyre kontúrosabbá válik, mígnem néhány perc leforgása alatt kőkemény valóság lesz belőle. Valami, ami nehéz, ami néha egészen összenyom és ami maradandó nyomot hagy maga után. Nyomot, mint por, ami a földből kikapart kődarabról lepotyog. Nyomot, amit el kell takarítanunk, de ha a helyén kezeljük, akár tapasztalattá is formálhatjuk.